EZERSZER ÚJRA

~187

Címkék: EDDA Musical

Hali :)

Már egy hete megy a suli, de órán még nem nagyon voltam, mert a papírokat intézgettem, amikre szükségem volt. Kész agybaj az egyetemi ügyintézés, de nem baj, mindent sikerült elintéznem. Pénteken hazamentem, este pedig mentünk a Sziget Színház előadására. Az Edda - A kör musicalt adták elő, ami számomra, mint nagy Edda rajongó számára nagyon nagy élmény volt. Tényleg hatalmas élmény egy ilyen előadás. Az Edda 26 slágerét adták elő, egy igazi rock-musicalben. A történet is igazán jó volt, és nem utolsó sorban hasonlított az Edda számaira a történet abban, hogy minden korosztály számára, minden időszakban megállja a helyét, és mindenki számára van mondanivalója. Számomra új dalok is voltak közöttük, amik már nem mostani dalok. 

Pintér Tiborék pedig a lehető legmegfelelőbb választás volt arra, hogy ezt a darabot színpadra állítsák. Békefi Viki, aki a női főszereplőt játszotta, engem ámulatba ejtett. Olyan természetesen és jól adta elő a dalokat, hogy fel sem tűnt, hogy nem ez az eredeti verziójuk. Azóta folyamatosan ezeket a dalokat hallgatom, és egyszerűen nem tudom abbahagyni. Akár hányszor hallgatom újra, mindig van valami új, amit felfedezek bennük. 

~186

Címkék: quote dad apa

"Miért nem lehet az én apukám is olyan mint a többi lányé? A hercegem. Az aki egy fiú utáni csalódás után, oda jön hozzám, megölel, és azt mondja, hogy “Kislányom, Te vagy a leggyönyörűbb, és amelyik fiúnak nem tetszel az egy buzi”. Miért nem lehet normális családom? Miért kell mindazt végig élnem ami történik.. Pedig ha Apu tudná, milyen fontos nekem.. Szeretlek Apa! Még ha te nem is így érzel."

Az én apukám ilyen. Ő az én hercegem. :) Jó nyilván nem beszélgetünk az olyan magánéleti dolgaimról, mint a szexuális életem, vagy a női dolgaimról, és például melltartót venni sem jött még el velem. De tudom, hogy bármikor számíthatok rá. Bármikor fogom felhívni, bármilyen problémával, meg fog hallgatni, és segíteni fog. Tudom, hogy fontos vagyok neki, és hogy szeret engem. És abban is biztos vagyok, hogy tudja, hogy ő is fontos nekem, és hogy szeretem őt. 

 

~185

Hali :)

Eljött a Szeptember. Vissza a suliba. Nincs kedvem. Nagyon nincs. De muszáj... Ajánlom minden olvasóm figyelmébe egy korábbi bejegyzésemet [ITT] ahol írtam már erről. Nem változott az álláspontom. Annyi, hogy örüljetek, amíg megszabott órarendetek van és nem nektek kell azon agyalni, hogy elég tárgyat vettem-e fel, vajon ezek azok a tárgyak-e, amiket fel kell vennem és sorolhatnám még. 

Tegnap beköltöztem a koliba. Kiderült, hogy van egy ezres tartozásom, amiről én nem is tudtam, de beköltözhettem, 5 napon belül kell kifizetnem. El is utaltam még tegnap délután, sajnos a baj annyi, hogy a Neptun gyűjtőszámlára kell utalni, és onnan még 1-2 nap, amíg odaér az én Neptun profilomra. Remélem összekapják magukat, és ma este vagy holnap reggel már tudok felvenni tárgyakat. Jó lenne, hogy fel tudjak venni mindent, mert végezni akarok tavasszal. 

És késve ugyan, de itt van pár új zene, amik nagyon magukkal ragadtak mostanában. 

~184

Címkék: august haul shopping

Hali :) Megint jó rég jutott időm a blogomra, de nem tudok mit tenni ezzel, sajnos elég sok dolgom lett így augusztus végére. Valamint sajnos nem lesz ez másképp az elkövetkezendő időkre, mert van rengeteg tárgyam erre a félévre, és ezen felül van még pár amit újra fel kell vennem, és el kell intéznem. Viszont amik mostanában történnek olyan kis apróságok, amik eddig is voltak, így nem untatlak titeket ezekkel. Vásároltam viszont pár dolgot nemrég, amiket megmutatok nektek. Jöjjön egy kis augusztusi haul ;)

A Naomi Campbell parfüm régóta nagy kedvenc nálam. Még az előzőből is van, de sosem hagyom, hogy kifogyjon teljesen, mindig feltankolok belőle. MIvel van egy ismerősöm, sikerült olcsóbban hozzájutnom, mint a bolti ára. A Dior-t nem nagyon ismertem, viszont most, hogy találkoztam vele, magával ragadott. Hasonló illata van, mint a másiknak. Ezt is egészen olcsón sikerült beszereznem, pláne, ahogy a neten található árakat néztem - néhol 26-27 ezerbe kerül a 100 ml-s. 

Aki ismer, az tudja, hogy a hajam az, amire nagyon sok gondot fordítok. Illetve nem sokat, csak minőségben sokat. Mosom, szárítom és vasalom, mint ahogy más is, és ezt nem minden nap, de amikor ezt teszem akkor szeretem tudni, hogy annak ellenére, hogy kínzom a hajam megadok neki mindent, amire szüksége van. Tudom, hogy most úgy beszélek, mintha a gyermekem lenne, pedig nem az. Egyszerűen arról van szó, hogy kevés olyan dolog van magamon, amivel elégedett vagyok, és a hajam az egyik ezek közül, és az elsőszámú is. Ezért szeretem megfelelően ápolni. A Gliss Kur-t régóta használom, mert szép fényes tőle a hajam. A kallos hajvasalás elleni hővédő permetet is elég régóta, mivel rendszeresen vasalom a hajam. Az imperity hajpakolást nemrég ismertem meg, de nagyon szeretem. Jó az illata, és dúsabb tőle a hajam, valamint sokáig kitart. A Balea hajlakkot tavaly kezdtem használni, amikor Laurával ezt választottuk a dm-ben. Azóta nem is használok másfajtát. Nem lesz tőle ragacsos és nehéz a hajam, viszont tart rendesen. 

Két körömlakkot rendeltem az Avontól. Az egyik a Racy a másik pedig a Cherry Jubilee. Hasonló a színük, de ha lakkozom a körmeimet, akkor a pirosat szeretem a legjobban. A ruhát még a nyaralás alatt vettem, de igazából azóta fel sem vettem és a szekrényben állt. Gondoltam, ha már úgyis haul postot csinálok, hát felrakom ezt is. Nagyon szeretem amúgy, mert szellős, igazi nyári ruha. Sajnos csak az idő nem túl nyári, hogy gyakrabban tudjam hordani. 

Egy aranyszínű hajpánt és egy cruciani karkötő. A hajpánt azért kell, mert nagyon szavarnak a kis babahajaim, amik össze-vissza állnak, amikor összefogom a hajam. Van belőle egy fekete is, csak épp rohadtul nem találom sehol, de lassan úgyis pakolok össze a kolira, úgyis megtalálom. A karkötő meg még egy a rengeteg többihez, ami eddig van. Egyszerűen imádom őket. 

~183

 
MEGTENNÉM

“Félek a tükörtől. Mindennap belenézek és végigmérem magam. Jó alaposan, ahogyan a fiúk szokták. De én a hibáimat látom. Magamat. A hibát. Hogy csúnya a bőröm, nem jól áll a hajam, a szemem karikás, az orrom túl nagy, a fogaim rendetlenek, a hasam túl nagy, a csípőm széles, a fenekem lapos, de nagy, a combjaim, mint két sonka. Utálom. Mindent.”

Brigitte  |  23  | szerelmesM. | Germany | Ibiza | Football | FC Bayern | beach | sunshine  | dance | 

[Home] [From me] [About me] [Log]

 

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre