EZERSZER ÚJRA

~64

Címkék: music
Eurovízió

Hát nem is tudom mit mondjak erről. Kezdjük talán azzal, hogy az elődöntőt nem láttam, mert a koliba nincs TV, a neten meg lusta vagyok streamek után kutakodni, amik ráadásul még akadoznak is. Youtube-on pedig már nem olyan végignézni őket utólag. De a tegnapi döntőt láttam, és vannak kedvenceim, meg amik tetszenek. Íme azok, akik meggyőztek, és akik szerintem esélyesek voltak, mind az előadás, mind pedig a szám miatt.

Elsőnek természetesen MAGYARORSZÁG: Kezdjük ott, hogy nem bírom a srácot, sőt a zene sem tetszik különösebben, mégis büszke vagyok rá, mert eljutott idáig, és szép eredményt is ért el. Azt, hogy ennyieknek tetszett a szám, azt nem mondanám, talán inkább látták azt, hogy a srác /és az ország/ nem egy tucat-számmal indult, mint az összes többi ország, hanem vállat valami újat, valami mást, és ahogy látszik ez bejött. 

Dánia: Nem véletlen szerintem, hogy nyertek. A lány imádnivaló, a hangja rendben van, sőt. A zene fülbemászó, és szerintem szép, és jó is. Az előadásmód is helyén volt, szóval szerintem maxmálisan megérdemelt a győzelmük. Különösképp imádtam benne a skót zenei vonalat.

Görögország: Mindig is szerettem a görög zenét, ez sem kivétel alóla. Kicsit modern, kicsit népies, összehagban van a kettő. Ezzel a címmel pedig, hogy "Alcohol is free" már hallatlanban is megfogtak. Nem, nem vagyok alkoholista, és nincsenek ilyen problémáim, egyszerűen szeretek bulizni, majd Egyetemista/Fősulisként megértitek. Aki szerint pedig nem ide valóak, azok gondoljanak a tavalyi orosz vénasszonyokra. Ők sem voltak azok. 

Írország: Először az tűnt fel, hogy végre nem Jedward :D Aztán nem a zene, nem is a srác, hanem az előadás fogott meg. Szerintem nagyon látványos volt. Miután ma meghallgattam még egy párszor, feltűnt, hogy a srác sem rossz, és a zene is nagyon jó. 

Németország: Ők már csak azért is itt vannak, mert imádom a németeket. A Cascadát is. Sőt még a zene is jó volt. Egy volt a baj. Mégpedig az, hogy ez a zene egy discoba való, vagy egy fesztiválra (Balaton Sound és stb) nem pedig Eurovízióra. Bár lehet csak azért, mert a németektől nem ezt szoktuk/szoktam meg eddig.

Fehéroroszország: Egy elég ritmusos szám, egy szőke barbival előadva, egy segget éppen takaró ruhácskában. És ez nem negatív kritika volt. Így is meg lehet közelíteni a dolgokat. A ruha szerintem marha jó, a zene is tetszik, a csaj eladható és a látvány is színvonalas volt. Szerintem. 

Svédország: Zsinórban 3 éve tetszenek az ESC-s zenéik. Eric-et imádtam, és azóta is hallgatom, Loreen szintén zseniális volt, és szerintem megérdemelte a győzelmet. Ez a srác meg egyszerűen imádnivaló. A zene engem megfogott, vele az előadás is. Nagyon mozgalmas a zene és a látványvilága is az volt az egésznek. 

Azerbajdzsán: A személyes kedvencem lett az összes közül. Látványra 10/10, mert szerintem nagyon izgalmas és leginkább kreatív volt az egész. A srác szintén... 10-ből 15-ös szerintem. Azok a szemek... de mindegy. A hangja szerintem nagyon rendben van/volt, és nagyon illik a hangja ehhez a számhoz. A zene pedig szimplán magával ragadó. A Dánok után szerintem ő az, akinek nyerni kellett volna. 

És ezzel körülbelül ennyi is. Az országokra kattintva meg is nézhetitek az élő előadást. Nem ugyan az, de a YT-on egész jó felvételek vannak. Várok további véleményeket, észrevételeket, és javasolhattok is zenéket mondjuk a döntőbe nem jutott előadóktól :)

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
MEGTENNÉM

“Félek a tükörtől. Mindennap belenézek és végigmérem magam. Jó alaposan, ahogyan a fiúk szokták. De én a hibáimat látom. Magamat. A hibát. Hogy csúnya a bőröm, nem jól áll a hajam, a szemem karikás, az orrom túl nagy, a fogaim rendetlenek, a hasam túl nagy, a csípőm széles, a fenekem lapos, de nagy, a combjaim, mint két sonka. Utálom. Mindent.”

Brigitte  |  23  | szerelmesM. | Germany | Ibiza | Football | FC Bayern | beach | sunshine  | dance | 

[Home] [From me] [About me] [Log]

 

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.