Sok minden van a fejemben jelenleg, de most leginkább a változásokról szeretnék írni. Tipikusan egy olyan dolog, ami az ember nem tud a kezében tartani, és amit nem tud irányítani. Mert ezek azok a dolgok, amikbe belecsöppenünk, aztán majd alakít rajta egy döntés, egy pillanat egy szükséglet. Nem mindig a saját döntésünk határoz meg egy változást. Van, hogy akaratunkon kívül csak sodródunk az árral, mert nem tudunk mit tenni. A sajátjaim, és a körülöttem lévő változások azok, amikkel a legjobba le tudom ezeket írni. Nyilvánvaló, mivel más változásairól nem írhatok, mert nem tudom mi játszódik le az illető lelkében, fejében, szívében, vagy éppen az illető körül.

Saját változás például, hogy mennyi mindenben megváltoztam, mióta egyetemre járok és kolis vagyok, és tulajdonképpen magara vagyok utalva. Soha nem voltam egy túlzottan társasági ember. Nem szívesen tartottam kiselőadásokat, nem szívesen álltam ki emberek elé, utáltam szerepelni. Nehezen vettem rá magam új kapcsolatok teremtésére. Aztán eljöttem gólyatáborba. Rájöttem arra, hogy nem ismerek itt senkit, és vagy maradok olyan, amilyen voltam, és semleges vagy rossz emlékekkel megyek haza, vagy összeszedem magam, kialakítok új ismeretségeket, és életem egyik legszebb hetét töltöm együtt olyan emberekkel, akik szerves részei lehetnek majd a jövőmnek.  Így lett. Nehezen bár, de sikerült magam összeszedni. Első nap – emlékszem – fel kellett állni, egy teremnyi idegen ember előtt, és be kellett mutatkozni, és elmondani, hogy honnan jöttem, és milyen szakos leszek. Remegett a hangom, izzadt a tenyerem, és alig mertem ránézni az emberekre. De amikor felpillantottam, mindenfelé mosolygós arcokat láttam magam körül. És akkor rájöttem, hogy nem az a fontos, hogy mások mit gondolnak rólam, hanem az, hogy én mit gondolok saját magamról. Mert ha én azt sugárzom kifelé sajt magamról, hogy magabiztos, vagány csaj vagyok, akkor mások is ezt fogják gondolni. Azóta tart ez nálam. Mai napig vannak olyan pillanatok, amikor újra össze kell magam szedni, de rájöttem, hogy jobb így élni. Rengetek ismerősöm és barátom lett ezáltal, és teljesen máshogy ítélnek meg az emberek. És ez egyetlen pillanat műve. Egy olyan döntés, amit bár nekem, de rajtam kívülálló okok miatt kellett meghoznom.

Ezzel szemben vannak dolgok, amiket nem tudok szabályozni, de részese vagyok. Dolgoztam idén nyáron. Imádtam. Tényleg nem akartam otthagyni, és utolsó nap – délelőttös voltam – könnyes lett a szemem, amikor beszálltam a kocsiba, és elindultunk hazafelé apával. A gyár is változáson megy keresztül. Szabályozások, törvények, döntések. A tulajdonos eladta a gyár több mint a felét egy nagyvállalatnak. Vagyis onnantól kezdve az a vállalat diktál. Semmi sem lesz már olyan, mint régen volt. Mint nyáron volt, amikor én ott dolgoztam.

Otthon anyáék között sincs minden rendben. Állandóak a veszekedések. Anya szabadságot szeretne – ez körülbelül egy hónapja jött rá. Elege van a családjából, főleg apából, de belőlünk is. Újabban külön szobában alszanak, apa próbálná menteni ezt az egészet, anya meg folyamatosan a válást emlegeti. Igazából nem tudom mi történt anyával. Egyszer csak elkezdett fordulni kifelé magából, és ez az eredménye. Ez megint egy olyan változás, ami rajtam kívüli, de mégis benne vagyok. Nyakig benne. Sohasem gondoltam volna, hogy egy 21 éves embert így meg tud viselni a szülei kapcsolatának válsága.