Direkt nem írtam semmit az idei BL-döntőről előre, inkáb megvártam míg lezajlik az esemény, és utána kiadok magamból mindent. 

Ott keződött a dolog, hogy tavaly nagyon nagy csalódás volt az elvesztett BL-döntő, hiszen katonásan igazi német stílusban meneteltünk végig a BL csoportkörein és selejtezőin egyenesen a Döntőbe. Leírhatatlan volt számomra az a csalódás és az a fájdalom, amit éreztem akkor, amikor nem mi nyertünk, hiszen fantasztikusan játszottunk egy - sajnálom, de én így láttam - szinte eleve halottan a pályára lépő Chelsea ellen. 

Az éven pedig kaptunk egy újabb lehetőséget. A Bayern ismét a döntőbe jutott, az eltérés csak az volt, hogy idén ez egy afféle német El-Classico volt a Dortmund ellen. Tele voltam izgalommal, egész nap alig lehetett hozzám szólni, nem találtam sehol a helyem, minden bajom volt az esti döntő miatt. 

Itthon néztem TV-n - danke DigiSport - és bár nem volt olyan, mintha ott lennék kint, de azért az izgalom nem volt kisebb. Szerintem ezen az éven nem lehet azt mondani, hogy nem volt megérdemelt a győzelem, és akkor sem lehetett volna ezt mondani, ha a Dortmund nyer. Mindkét csapat küzdött a maga módján, a különbség, hogy a Bayernnek sikerült is értékesítenie 2 helyzetét - még ha Robben egy jópárat ki is hagyott, ami meg lett bocsájtva ;) - a Dortmund pedig csak egy 11-es révén tudott gólt szerezni. 

Egész meccs alatt majd bepisiltem, de szomjas is voltam, de annyi volt bennem az izgalom, hogy egyszerűen felállni nem tudtam a TV elől. Az már csak a plusz hogy tuti akkor lett volna gól, amikor én kimegyek WC-re. Egészen a végső sípszóig rágtam a körmeimet, kb imádkoztam, hogy nyerjünk.

Aztán pedig, hogy imáim műve-e azt nem tudom, de ezek a srácok megint 200% -ot hoztak ki magukból, hogy valóra váltsák a saját álmukat, a klub álmait, és a rajongóik álmait. Csalódtak eleget tavaly ők is és mi is, és tudták, hogy mostmár tartoznak ezzel saját maguknak is és nekünk is. 

Életem eddigi legboldogabb pillanatai közé tartozik a meccs után kb 1 óra, amikor is láthattam ünnepelni és a boldogságtól sírni azokat az embereket, akik - így ismeretlenül is - nagyon sokat jelentenek számomra. Jó volt látni, ahogy Jupp, a mi Papink őszintén örül, semmi gondterheltség a végén, bár tudja jól, hogy ilyenben többet nem lesz része. /A szívem szakat meg, amikor sírt a sajtótájékoztatón./ 

A másik pedig az Bastian. Tavaly, azt hittem sosem éltem még át szomorúbb pillanatokat, mikor láttam sírni, és láttam azt, ahogy legszívesebben át sem venné azt az ezüstöt, hiszen végigküzdötte a meccset aztán a 11-est kihagyta, vádolta magát, mindeközben medig hatamasat csalódott. 

Az éven ez másképp volt. Bastian most is sírt, de most az örömtől és a boldogságtól. Le sem akarta tenni a serleget, állandóan ölelgette, puszilgatta, hiszen jelenleg neki ez a világ legnagyobb boldogsága, és nem is vágyig mostanában arra, hogy szakmailag ennél nagyobb elismerést kapjon. Az ő mosolyát látni pedig nekem elég, hogy én is boldog legyek.

Nyilván a többieket sem hagyom ki. Manuel Neuer, a mi büszkeségünk, hiszen beilleszkedett, és hozza a formáját, mivel nem kis labdákat védett ki tegnap. Szerintem a világ egyik legjobb kapusa, és ezt most nem csak azért, mert Bayern. Ha a S04-el érte volna ezt el, akkor is így gondolnám. Mario Mandzukic pedig az első góljával fantasztikus volt. Imádom ezt az embert komolyan mondom. Arjen Robben pedig... lehet egy önző fasz, lehet, hogy már nem olyan jó, lehet, hogy kihagyott vagy 3-4 biztos helyzetet tegnap, de akkor is benne volt, hogy meg kell mutatnia, hogy bármeddig képes harcolni a csapatáért. És megmutatta. <3 Mindketten megmutatták... ezért lett a végeredmény 2-1. 

A meccs közben nézegettem Toni Kroosról képeket, akiért én nagyon odááig voltam meg vissza, de már annyira nem. Úgy akadtam rá, hogy volt a tumblr dash-en egy kép, amikor Göztével beszélget, mondom megnézem mi van róla újabban. Erre látom, hogy Jessica (a barátnője, immáron 5 éve) hasa nagy. Azt hittem, csak visszahízott, mivel eleinte nem volt ő egy nádszál leányka. Aztán láttam, hogy az nem has, hanem pocak és nem nagy, hanem gömbölyű. Bizony. Toni apa lesz, és azt is elmondta, hogy fiú. Kisebb sokk alatt voltam az alapvető izgalmam tetézésére. De örülök nekik azért. :) 

Nah, de nem hagyom ki a Dortmundot sem. Jól játszottak, és minden tiszteletem, hiszen mindaddig nem győzhetsz míg nem tiszteled eléggé ellenfeled, ráaásul el is jutottak idáig. Azonban szerintem nekik még sok ez az egész így hirtelen. Gyorsan, ráadásul 2x egymás után lettek Német Bajnokok, és tavaly még szinte sehol sem voltak a BL-el. Most meg egyből döntő. Szép volt, de sok ez még nekik, mint játékosoknak. Nem egy Német Kupa-döntő, de nem is Bundesliga. Nagyobb a nyomás, nagyobb az izgalom, és el is fáradtak. Láthatóan nem nagyon tudták a végén tartani az iramot. De szép volt mindezek ellenére is. 
Boatenget sokan bántják, mert ahelyett, hogy megvigasztalta volna Subotic-ot, inkább kérkedett és bunkó volt. Ehhez annyit, hogy Neven tavaly ugyanígy bunkó volt Robbennel, mikor kikaptunk tőlük, és hát amilyen a törölköző...

Ami mellett nem tudok elmenni, az Götze. És Beke ezekért előre is bocsánat, de tényleg nagyon feldühített. Már félig Bayern játékos, de mégsem az. A döntő alól kihúzza magát, fapofával végigüli a meccset és fintorog, de örül a Bayern góloknak, mintha ő is a pályán játszott volna piros mezben, viszont vigyorgott, mint a vadalma, amikor kiosztották a BVB-nek a 11-est. Szerintem ez elég undorító dolog volt tőled Götze. És kb edig tartott az, hogy örültem neki, hogy jön a Bayernbe... ilyen emberre itt nincs szükség. Ha köv szezonban a BVB ellen játszunk, akkor te nem leszel hajlandó labdába rúgni?!?! Manu-t is bőven a szezon vége előtt szerződtettük, de tisztességesen és becsületesen végigjátszotta a Schalkéval a szezont, szerződés ide vagy oda. Nem örült a Bayernnek az akkori csapata ellen, nem kétszínűsködött. 

Szerintem ez életem eddig leghosszabb bejegyzése, de remélem azért elolvassátok, és remélem tetszik nektek. Én így éltem meg ezt a döntőt, és így látom a dolgokat. Ellenvetések és vélemények persze jöhetnek nyugodtan, nyilván a másik oldalról is, persze tisztelettel, ha már én is így beszélek az ellenfélről. Már csak azért is, mert kiváncsi vagyok, hogy mások hogy élték meg mindezt. Mennyire izgultak, mennyire voltak biztosak, és most mit éreznek. Esetleg más látásmódok szakmai szempontból, hiszen nem vagyok egy Gundi ;) 

képek: @tumblr