Elég sokat gondolkodtam azon, hogy miről is írjak ma normális bejegyzést, de aztán arra jutottam, hogy van egy csomó minden, amiről akarok írni nektek, így összeírtam azokat... az első ilyen bejegyzés a Tokio Hotelről fog szólni:)

Bocs. Miről?
Igen, a Tokio Hotelről. Arról a német bandáról, akik eléggé megosztották a magyar célközönséget. Volt, aki szerette őket, és volt aki utálta. Azok között, akiket én ismertem, azok között nem nagyon volt olyan, akit hidegen hagyott volna. Sajnos a többségben voltak azok, akik nem szerették őket. Oké van, aki nem szereti ezt a stílusú zenét. Teljesen rendben van, de amikor azt hallottam, hogy azért mert így vagy úgy néznek ki, meg azért mert németül énekelnek (igen, volt ilyen is!!)... nah ettől a falra tudtam mászni. Nem arról van szó manapság és nem ez folyik még a csapból is, hogy egyediség? Nah ők ezt vállalják. Olyanok, amilyenek akarnak lenni, ahogyan ők jól érzik magukat. Rövid hajjal vagy hosszúval, rasztával vagy fonattal... nem mindegy? A zenéjük ettől függetlenül, még minőségi és el kell ismerni, tehetséges zenészek. Jól is néznénk ki, ha csak azért nem beszélnénk valakivel, mert szőke a haja, vagy mert szoknyát húz a farmer helyett. Na mindegy, nem az én feladatom, hogy megtérítsek bárkit is. Taglaljuk inkább a velük való kapcsolatom.

A hullámvölgyekkel teli múlt
Szóval... az én kapcsolatom sem volt velük egyszerű és egyenletes. Amikor berobbantak a köztudatba, akkor meghallgattam őket, de nem muttam feléjük érdeklődést. Ennek oka is van, mégpedig az, hogy akkor éltem ezt a fenenagy bulizós korszakomat, amikor még újdonság volt nekem a disco meg ilyenek, és akkor csak az ilyen zenket hallgattam, abból is a magyart. Aztán középsuliban elkapott ez az ár, és akkor jött a Tokio Hotel és a hasonló stílusú zenék, legfőképp németek. Akkor hallgattam őket sokat, még a Schrei-t és a Zimmer 483-at. Aztán beálltam a tucatzenéket hallgatók táborába. Utálom az akkori önmagam. 

A rajongásom csúcsideje
Aztán jött egy téliszünet, 10-ben. Bekével - ma Zizi néven alkot - elkezdtünk hajnalokig beszélgetni. Komolyan hajnal 5-ig is beszéltünk MSN-en(!!!). Előtte is nyilván beszéltünk, de akkor találtunk egymásra... osztálytársak voltunk amúgy és hiányzik. Tokio Hotel sztorikat írogattunk küldtük egymásnak kb bekezdésenként, amit írtunk, és tök jól elvoltunk. Ekkor volt az, hogy állandóan csak őket hallgattam. Semmi más nem volt az MP3(!!!) lejátszómon, telefonomon, csak Tokio Hotel. Később egy kisit kacifántosabb módon társszerkesztő lettem egy Tokio Hotel weboldalon, amiből úgy egy hónap után az lett, hogy a másik két szerkesztő szart rá nem ért rá és csak én vezettem. Ezt körülbelül 3,5 - 4 évig vezettem tök egyedül. Szerettem a weboldalam ura lenni. Akkor szinte csak az oldal és a Tokio Hotel érdekelt. Semmit nem tanutam, tényleg csak minimláisan írtam még házit is, mert az egész délutánom és estém azzal ment el, hogy kerestem és kutattam a legfrissebb képeket és cikkeket róluk. Fordítottam interjúkat, videoüzeneteket, újságcikkeket, általában angolról vagy németről magyarra. Azt csináltam, amit szerettem. A Humanoid turnét közvetítettem folyamatosan képekkel, videókkal, hangfelvételekkel. Sajnos nem tudtam egyik koncerten sem ott lenni, de voltak kapcsolatok, akiktől felhasználhattam ezeket, és küldték a dolgokat. Nyilván nem maradtak névtelenül.

A jelen
Amikor az ikrek elköltöztek Los Angelesbe, akkor jött egy törés. Az Európai fanok lekesedése alábbhagyott, és bevallom én is eléggé rendesen éreztem azt, hogy vége a bandának. Akkor abbahagytam az oldalt, hiszen angolul vagy németül minek csináljam, abból van több ezer, még egy tök felesleges. A magyar fanok pedig elég intelligensek voltak ahhoz, hogy külföldi oldalon megnézték vagy elolvasták egyből, nem vártak a fordításokra. Nem volt érdeklődés, így nem volt elég akaraterőm, hogy rendesen csináljam minden nap. Ettől függtlenül mai napig hallgatom a zenéiket, elolvasok róluk híreket, nézem a képeket, keresek infókat. Tumblr-ön például naponta!! Fogalmam sincs mikor lesz új album, vagy koncert, vagy bármi, de tudom, hogy azt is meg fogom venni, és azt is hallgatni fogom, és nem leszek kevésbé lelkes sem. 

Kis különc
Az egész bandát szerettem, de egyik tagját sem úgy, mint Tomot. Szerintem még szerelmes is voltam belé. Beke szerinted? :D Tele volt a gépem Tomos képekkel, a telefonom is. Egy csomó videót összeszedtem róla. Imádtam a stílusát. A rasztáit. A hatalmas ülepű nadrágjait. A térdéig érő pólóit. A mosolyát, a poénjait meg úgy mindent. Amint még ezen kívül nagyon imádtam az a Billel való kapcsolata. Sokan elferdítik a dolgot és fantáziálnak a közöttük lévő szexuális kapcsolatról, de könyörgöm... IKERTESTVÉREK!!!!! A sztorik, amiket írtam azokban mindben Tom volt a főszereplő. Amúgy elkezdtem vagy 6 sztorit, de csak egyet fejeztem be, az mai napig megvan a gépemen, és a telefonomon is, és nem mondom, hogy naponta, de elég gyakran olvasgatom. 

A jövő
Nem mondom, hogy biztos, de nem tartom kizártnak, hogy amikor megjelenik az új album, akkor újranyitom az oldalt. Egyszerűen nem tudom őket elfelejteni... nem is akarom. Olyan alapvető részei lettek az életemnek, mint a foci vagy a Bayern. Egyetlen egy másik zenésszel vagy bandával kapcsolatban sem vagyok így. Ők valahogy teljesen mások. Sokat köszönhetek nekik, hiszen minden hangulatomra van egy zenéjük, mindig felszedtek a padlóról eddig. Mindemellett a német nyelvtudásomon is sokat segítettek ;)