EZERSZER ÚJRA

~103

Címkék: pictures

hali :) Ma egy pár képet hoztam nektek, azokról a dolgokról, amiket mostanában beszereztem :) 

Bár ez nem vásárolt dolog, ígértem képet erről is. Még pár napja sütöttem anyának egy kis "gyógysütit", mivel fájt a gerince és a lába a sérve miatt. Egy teljesen egyszerű 4 tojásos piskóta, a tetején pedig tejszínes-meggyes krém van. szimplán kimagoztam a meggyet, összeturmixoltam, majd felvertem a Hulala tejszínt és hozzáöntöttem a meggyet. Íme, ez lett a végeredmény :) 

Ma elmentem venni cipőt, mert egyrészt untam a régieket, másrészt az összes sportosabb cipőmnek feketa az alapja. Ez az oka annak, hogy untam őket. Így most kb megvettem volna bármelyik cipőt, amiben semmi fekete nincs. Egyébként Deichmannból van, ahol - én is meglepődtem - 50%-os leárazások vannak, szóval nem is volt rossz üzlet. 

Szintén ma vettem, szintén a Deichmannban. Nem akartam most megvenni, pontosabban nem akartam most szandált venni, de úgy voltam vele, hogy feleannyiért megéri, szóval így kb egy cipő árán vettem kettőt. Az a fekete szandál, ami ki van írva oldalt a beszerzendő dolgoknál, arról még eldöntöm, hogy lemondok-e, de erős a gyanúm, hogy igen, mivel néztem most élőben, és úgy nem annyira tetszik, mint képen. 

Még a múltkor írtam, hogy vettem pár körömlakkot. Igazából különösebben nem aszerint válogattam, hogy melyik kellene, hanem hogy meyik tetszik. Például a türkizt vagy a zöldet fogalmam sincs, hogy mihez kenem majd fel, de kipróbáltam és tetszenek. Vettem még két csillámot is, bár amúgy halvány lila gőzöm sincs, mire vagy mikor fogom ezeket használni, mivel én nagyon béna vagyok a körmök terén. Megreszelem, alapozom, kifestem, fedőlakk és ennyi volt. Igazából néha próbálkozom díszítéssel, de a jobb kezemen úgysem tudom megcsinálni normálisan. A másik pedig, hogy kb 1-2 körmöm után beleunok az egész díszítgetésbe.

Vettem ugyan azon a napon még két körömreszelőt. A szögletes tök jó, az egyik oldala nagyon durva, a másik oldala kevésbé, de azzal is tökéletesen le tudom reszelni a körmeimet. A kék csillámosnak kb semmi értelme, hiszen az egyik oldala ugyan olyan kevésbé durva, mint a másiknak, a kék csillámos fele pedig csak jól mutat, az semmire nem jó. :D Vettem még két Labello-t is, hiszen az sosem felesleges, az előzőek pedig kezdenek kifogyni. Nem nagyon próbálgatom az újabbakat, én megszoktam a sima, picit rózsaszín rózsásat, valamint a csillogós, kisit pirosas árnyalatú epreset. :) 

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
MEGTENNÉM

“Félek a tükörtől. Mindennap belenézek és végigmérem magam. Jó alaposan, ahogyan a fiúk szokták. De én a hibáimat látom. Magamat. A hibát. Hogy csúnya a bőröm, nem jól áll a hajam, a szemem karikás, az orrom túl nagy, a fogaim rendetlenek, a hasam túl nagy, a csípőm széles, a fenekem lapos, de nagy, a combjaim, mint két sonka. Utálom. Mindent.”

Brigitte  |  23  | szerelmesM. | Germany | Ibiza | Football | FC Bayern | beach | sunshine  | dance | 

[Home] [From me] [About me] [Log]

 

 


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!