A következő kicsit taglalgatósabb bejegyzésem egyszerűen abból fakad, hogy volt ez a kérdéses bigyó, amiben kaptam egy olyan kérdést, hogy mi szerettem volna lenni gyerekkoromban. Hát íme néhány, mivel az összes tuti fog eszembe jutni.

Gyerekként
Szerintem ez az a kor, amikor mindentől függetlenül, akár hetente változtatgatjuk, hogy mik is szeretnénk lenni, amikor felnövünk. Nekem egy dolog volt biztos. Sosem akartam olyan nő lenni, aki otthon ül, takarít, neveli a gyerekeket és a férje tartja el. Így visszagondolva, olyan emlékeim vannak, amikben sosem szerepelt egy férj vagy egy olyan férfi, aki eltart, akinek meg kell felelnem. Jó egy társ az teljesen más, de nem az előbb említett formában. Mindig úgy képzeltem el ezt az egészet, hogy a saját lábamon állok, a magam ura vagyok és egyedül is képes vagyok boldogulni. Ezért tartom felesleges dolognak a házasságot. Szép dolog, de ha szeretek valakit, akivel megértjük egymást és egy hullámhosszon vagyunk, és boldogok vagyunk együtt, akkor nem kell a papír, nem kell a felhajtás. 

A takarítónő:
Az első ilyen tuti emlékem az, hogy egyik nyáron, amikor mamánál nyaraltunk, akkor én még nem házimunkának tartottam a takarítást, és boldogan segítettem mamának - ráadásul önként. Pucoltam vele szőnyeget, sepregettem, törölgettem, mosogattam... egyszóval mindent szerettem, amit ma körülbelül utálok megcsinálni. Ekkor jött az, hogy én takarítónő leszek. Ma ezzel az állással - nem, nem nézek le senkit, de - ha egyedül akarok boldogulni, akkor felkopna az állam, mert a rezsire nem lenne elég a fizetésem. Így, hogy itthon lakok és nem kell saját magamat ellátnom, így tökéletes lenne.

Az állatorvos:
Ez az egész szintén nyáron kezdődött mamánál, lehet, még ugyan azon a nyáron. Mama egyik kutyája - Dorka - megfialt. Én meg végignéztem a szülését. Ma már nem tenném... tuti rosszul lennék, vagy kifordulna a gyomrom. Nah, akkor elhatároztam, hogy ha meggebedek, akkor is állatorvos leszek. Nem volt hosszú ez a tervem, mivel nemsokára rá megtudtam, hogy az állatorvos kb a tehén seggébe is nyulkál nemhogy csuklóig, vagy könyékig, hanem szinte nyakig. Ezt már nem vállalnám be. Szép szakma, nem is kitanulhatatlan, és tisztelem is azokat, akik ezt csinálják, de én - aki még egy kurva békától is frászt kap, és a lovakat is csak tisztes távolságból nézi - biztos, hogy nem csinálnám. Pláne, hogy vannak olyan feladatok, amikor el kell altatni örökre egy kutyát vagy egy állatot... erre nem lennék képes. 

A kardiológus:
Ez egy picit tragikusabb módon született cél, mint az eddigiek, vagy a többi. Azt hiszem 3-4 éves lehettem, amikor nagypapám meghalt egy szívbetegségben. Akkor határoztam el, hogy én olyan doktornéni leszek, aki meggyógyítja a beteg emberek szívét. Ez csak erősödött, amikor meghalt keresztapám is, szintén egy hasonló dolog miatt. Aztán rájöttem, hogy szar vagyok bioszból és kémiából is, ráadásul rohadt sokat kell ehhez tanulni, és leszek vagy 50 éves, mire tényleg gyógyíthatom az embereket. Ez is egy szép szakma lenne, de körülbelül bekattannék az első embernél, akin nem tudnék segíteni. Tehát ez sem nekem való. 

A tűzoltó:
Na ez már egy kicsit komolyabb dolog volt, és nem gyerekként jött elő belőle, hanem olyan 13-14 éves koromban. Egyrészt mert tök izgalmasnak tartottam, másrészt meg ismerem a városunkban szinte az összes tűzoltót és mindegyik jó pasi. Elég szégyenletes, hogy az csak másodlagos dolog, hogy emberéleteket menthetek meg vele. Aztán mikor kiderült, hogy magas a vérnyomásom és egy csomó teszten kell átmenni - fizikai, szellemi, pszihológiai - amiból nekem már a legelső, a fizikai sem menne maradéktalanul, feladtam ezt is. 

A szállodaigazgató / rendezvényszervező:
Eljött a középiskola. Idegenforgalom németül. 8 általánost lehúztam angollal, majd hopp a mély vízbe heti 20 németóra. Borzasztóan nehéz volt eleinte, de azt kell mondjam, hogy mára tök jól megy, bizonyítja ezt a középfokúm és a felsőfokúm, és a közép meg az emelt érettségi, amiből mindkettő 5-ös lett. Bár néha a hátam közepére sem kívántam a Turizmus, a Szálloda vagy a Marketing órákat, és még sorolhatnám azt a sok szart, amit tanultunk németül, tulajdonképpen egész jó volt. Vagyis már van viszonyítási alapom, és elhihetitek, hogy még a matekóra is 1000x jobb, mint egy filozófia vagy vallástudomány óra. Nah mindegy - a picsába, eltértem a tárgytól - középsuliban jött, hogy mivel az idegenvezetést utálom, ezért én vagy szállodaigazgató vagy rendezvényszervező leszek. Igen egyből a lejobb, a szállodában sem jó a recepciós vagy valami, nekem az egész szálloda kell. Erre meg is volt a tervem... vagy budipucolással kezdek, és szép lassan feljutok, vaaaaagy hozzámegyek egy gazdag vénemberhez, akinek van szállodája - vagy elég pénze hozzá, hogy nyisson egyet - és magamra iratom. Erről nem mondtam le, szimplán más vizekre eveztem a BTK-val. 

A jelenem:
Miskolci Egyetem - Bölcsészettudományi kar - Szabad bölcsész alapszak - Kommunikáció - és médiaismeret szakirány, politológia minor. Ide járok most. Halvány lila gőzöm nincs, hogy mi a szar fog ebből kisülni, de legrosszabb esetben is egy diploma, biztos Mekis állással. Bár ha lehet, én a KFC-t választanám. Viccet félretéve, elvileg ebből politikai újságíró lesz. Eleve az újságírás miatt mentem szabad bölcsésznek, hiszen tudtam, hogy van komm. szakirány. Nem... én nem akartam riporter vagy bemondó vagy hírolvasó lenni, és a Vacsoracsatában sem szeretnék szerepelni, sőőőt nem mennék Celebnek Argentínába sem. Az sem kizárt, hogy ha ezt elvégzem, akkor levelezőn megcsinálom a Kereskedelem-Marketing diplomát, mesterképzéssel, és belevágok a szállodás dologba. 

Igazából, amíg az Egyetemen vagyok, addig nyárra keresek csak munkát, meg évközbe, ha úgy jön össze az órarendem, akkor keresek egy lazább melót, de kötött dolgot nem szeretnék, mert nem akarom, hogy elvonja a figyelmem a suliról, és 5 évig csináljam a 3 éves alapszakot.

Ami biztos volt eddig is, és most is az, hogy én nem itt képzelem el a jövőmet. Én nem akarok itt maradni Magyarországon. Nekem konkrét tervem, hogy Németországban fogok lakni / élni. Nem... nem a Tokio Hotel miatt, nem is a Bayern miatt. Szimplán úgy gondolom, hogy több ott a lehetőség, jobb az életminőség. Ti hogyan álltok ezzel a dologgal? Van már konkrét elképzelésetek azzal kapcsolatban, hogy mi lesz mondjuk 5 év múlva?