EZERSZER ÚJRA

~107

az első blogtól egészen mostanáig :)

Nah szóval. Egyre jobban kezdek belejönni azokba a bejegyzésekbe, amelyek egy adott témáról szólnak, nyilván velem kapcsolatban. Írtam már a Tokio Hotelről és a gyermekkori álmaimról. Most pedig az eddigi weboldalaim lesznek terítéken. Képet sajnos nem tudok mutatni.

Általában:
Ma már szinte a napjaink alapjait képezik a különféle weboldalak, és lehet, csak én voltam így vele, de mindig elgondolkodtatott, hogyan is lesz az olyan, amilyen. Hogyan kerülnek oda a linkek, a képek, a szövegek, és a különböző aloldalak. Aztán eszünkbe jut, hogy talán mi is képesek lennénk egy ilyenre, vagy legalábbis egy kevésbé bonyolultra. Majd egyszercsak elkezdünk próbálkozni. Keresünk szervereket, szerkesztünk képeket, írunk bejegyzéseket és várjuk a látogatókat és a visszajelzéseket. 

Az első blogom:
Amikor én is belekezdtem ebbe az egészbe, még eszembe sem jutott a Gportál. Egy német szerveren, a myblog.de-n kezdtem szerkeszteni az első blogom. Az HTML alapú volt, és cseppet sem konyítottam hozzá, csak a nagyon alap dolgokat, mint például kategóriákat alkotni, fejlécet feltölteni és stb. Elég sokáig blogoltam ott, körülbelül olyan 3-4évig. Azt a blogomat nem sokan ismerték, körülbelül alig páran, hiszen német szerveren magyarul blogolni elég érdekes. Szerettem azt a blogot, de egy idő után beleuntam, és időm sem volt rá annyi, mint amennyit szerettem volna. 

Út a Gportálra:
Ahogy már egy korábbi bejegyzésben írtam erről - a Tokio Hotel-esben - elég furcsán kerültem én Gportálra. Akkoriban leginkább a Tokio Hotel oldalakat böngészttem Gp-n, és volt egy, amit kifejezetten szerettem. Ketten szerkesztették elvileg, de mint kiderült, csak egyikük volt teljesen lelkes, másikuk csak havonta vagy 2 havonta lecserélte a dizit. Így jöttem a képbe én. Segítettem fordítani, infókat szerezni.

Egyedül a Gportálon:
Egy nap csak azt vettem észre, hogy szerkesztőtársaim már fel sem járnak az oldalra, egy szót sem válaszolnak a chat-be, nem írnak ki híreket és semmi egyebet. Egyedül maradtam. Semmit nem konyítottam különösebben a gp-hez, a modulokhoz, a CSS-hez... nekem csak meg volt mutatva, hogy ide kell a híreket kitenni azt csá. Magamra utalva tanultam meg mindent, ami szükséges volt. Azt, hogy hogyan kell modult létrehozni, törölni, szerkeszteni, alakítani, CSS-t kezelni, fejlécet készíteni és feltölteni. Mindent újrakezdtem az oldalon. Természetesen a híreket archiváltam, de blogos külsőt adtam az egésznek, így könnyebb volt minden egyes hírt külön feltenni. A modulok felét töröltem, tartalmat bővítettem, infókat frissítettem. Tulajdonképpen tehát mindent újraalkottam. Onnantól kezdve éreztem igazán magaménak az oldalt. Körülbelül 3-4 évig csináltam, már leírtam, miért, mit és hogyan, valamit a végét is. 

Wordpress:
Mikor bezártam a GP-n a Tokio Hotel oldalt, akkor Mike felajánlotta, hogy csináljunk együtt valamit. Neki van egy oldala, ami egyszerűbb, mint a GP, de ő annyira nem szeret híreket kutatgatni és fordítgatni, viszont imád grafikázni. Ez körülbelül egy fél évig ment így, aztán abbahagytuk. 

Wordpress megint:
A Tokio Hotel fanfiction-t először egy WP oldalon tettem közzé, mára már nem él, mert kb senki nem látogatta, hiába reklámoztam, így töröltem. Nem is bánom, mert kb el is felejtettem már, és nem is nagyon értek a WP-hez, bár ez lehet, hogy csak annak tudható be, hogy amúgy tök analfabéta vagyok a szerkesztéséhez, vagy csak túl hamar feladom mindig. 

Gportál-on újra:
Mikor ezt a blogot kezdtem el, akkor nem is volt vele különösebb célom. Csupán csak szerettem volna megosztani valakivel azt, ami bánt és azt ami tetszik, vagy csak szimplán a véleményemet. Ma már ott tartok, hogy imádom csinálni :) Szeretem megosztani veletek a mindennapjaimat, azokat a dolgokat amik érdekelnek, amiket csinálok, amik történnek velem. Remélem nem hiába. Újra meg kellett tanulnom a CSS-t kezelni és megírni, és bevallom, eléggé kijöttem a gyakorlatból. De kezdek újra belerázódni..

Blogspot:
Nemrég nyitottam egy blogspot oldalt is, ahol újra elkezdtem közzétenni a fanfictoin részeit, és ígérem, hogy most nem fogom a második résznél abbahagyni. :) Ha igény van rá, akkor kiteszem majd a linket, ahol elérhetitek :) 

Tumblr:
2010-ben, a foci VB előtt nyitottam a Tumblr blogom. Imádok ott blogolni, rebloggolni, képeket keresgetni, válaszolgatni a kérdésekre, beszélgetni emberekkel. Bár már nem foglalkozok vele annyit, mint eleinte, de naponta felnézek oda. 

Még nincs hozzászólás.
 
MEGTENNÉM

“Félek a tükörtől. Mindennap belenézek és végigmérem magam. Jó alaposan, ahogyan a fiúk szokták. De én a hibáimat látom. Magamat. A hibát. Hogy csúnya a bőröm, nem jól áll a hajam, a szemem karikás, az orrom túl nagy, a fogaim rendetlenek, a hasam túl nagy, a csípőm széles, a fenekem lapos, de nagy, a combjaim, mint két sonka. Utálom. Mindent.”

Brigitte  |  23  | szerelmesM. | Germany | Ibiza | Football | FC Bayern | beach | sunshine  | dance | 

[Home] [From me] [About me] [Log]

 

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.