EZERSZER ÚJRA

~180

Címkék: work

Sziasztok :)

Továbbra is dolgozom, továbbra is délutános vagyok. A múlt héten kedden már nem dohányt tömtem, hanem a peremezőnél voltam előkészítő. Pecsételtem a fém fedeleket, és tettem a kombidobozta, valamint figyeltem, hogy pakolgassam a dobozokkal teli tálcákat a peremezőnek és elvittem a kész tálcákat. Utána matricákat ragaszottam a megtömendő dohányzacskókra. Szerdán, csütörtökön és pénteken körülbelül 4 óráig a piros Festival dohányt tömtük, amitől már herótom volt. De pénteken látta a csoportvezető, hogy már nem bírom a vénasszonyok pletykáit ott mellettem, és mondta, hogy menjek ragasztani. Áldottam érte, mert a piros festivalból is elegem volt meg a vénasszonyokból is. 

Valamint pénteken még műszak előtt felmentem a bérre, és megkaptam életem első fizetését. Mikor megláttam, mennyi elkerekedett a szemem. 28.000 forintot kerestem egy hét alatt. Fontos, hogy elfáradtam ugyan, de nem öltem meg magam a munkával, és egy hét alatt ennyit keresni számomra nagyon jó volt. 

Tegnap a csoportvezetőnk odajött négyünkhöz, és kérdezte, hogy kinek van kedve adójegyet ragasztani, vagy peremezni, mert kell neki 3 ember. Egy jegyet ragasztani, kettő a peremezőhöz. Eszter a jegyeket ragasztota, Anita pecsételte és pakolta a fedeleket és a dobozokat nekem, én pedig a peremezőgépet kezeltem. Furcsa volt, és ijesztő először, mert ahogy a helyére teszem a dobozt, és kicsit megemelem a kart, elkezdt forogni a doboz eszméletlen sebességgel. Amikor pedig mint a két hengert átfordítom rajta akkor ki is löki a dobozt, amit el kell kapnom. Nem volt egyszerű. Volt, amikor túl gyorsan fordítittam rá a hengert, és megtekerte a dobozt, de összesen 7 doboz selejtem lett, ami a csoportvezetőnk szerint jobb, mint nagyon jó. Este 10-re 1620 dobozkát peremeztem le. Van eredménye is, mert nagyon fáj a tenyerem, mert fogni kell erősen a kart, és van, amikor üt is a kar egy kicsit. A mutató és a középső ujjam között a tenyerem meg van dagadva és fáj is, de ennyit még simán elviselek azért a 28.000-ért. 

Vannak, akiknek nem tetszenek dolgok. Például van két csaj - ikrek - akik egy másik gyárból jöttek, és kedden az összesen 40 perc szünet helyett ők 62 percet tartottak, és amikor a műszakvezető szólt nekik, akkor még ők voltak felháborodva. Sőt megkaptam tőlük a nyalis jelzőt is. Ami szarul esik. Oké, apa ott dolgozik már 24 éve, és igen, szólt, hogy mikor vesznek fel embert, és bevitte az önéletrajzom, és oké, hogy ismer embereket, de ne mondta, hogy tegyenek ide vagy oda. Szóval szó nincs arról, hogy engem apa támogatna hátulról. De ha igaz lenne, akkor meg azért esne szarul, mert mindenki kihasználná az adódó lehetőségeit. Múlt héten kedden, hogy engem áttettek máshova, mondta az egyik lány, hogy az ikrek közül az egyik szájhúgálva mondta, hogy nem véletlen, hogy pont engem tesznek át máshova, és hogy pont nem nekem kell ezt a szart csinálnom. Tegnap, hogy 4-en - mert Petra ment matricázni - kerültünk máshova, és nem dohányt tömtünk, mondták, hogy miért pont minket tesznek máshova, miért nem mehetnek ők géphez. Erre meg csak annyit tudnék mondani, hogy ők is mondhatták volna, hogy ők szívesen mennének máshova. 

Szóval ennyi történik mostanság. Jah, már foglaltam is szobát a koliba, Petrával fogok egy apartmanban lakni, aminek örülök. :)

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
MEGTENNÉM

“Félek a tükörtől. Mindennap belenézek és végigmérem magam. Jó alaposan, ahogyan a fiúk szokták. De én a hibáimat látom. Magamat. A hibát. Hogy csúnya a bőröm, nem jól áll a hajam, a szemem karikás, az orrom túl nagy, a fogaim rendetlenek, a hasam túl nagy, a csípőm széles, a fenekem lapos, de nagy, a combjaim, mint két sonka. Utálom. Mindent.”

Brigitte  |  23  | szerelmesM. | Germany | Ibiza | Football | FC Bayern | beach | sunshine  | dance | 

[Home] [From me] [About me] [Log]

 

 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!