EZERSZER ÚJRA

~194

Halihó :)

Próbálok napi szinte helyzetjelentést adni, remélem sikerülni fog a továbbiakban is. Tegnap dühös voltam magamra, ugyanis az egyetlen órám, amire be kell járnom keddenként az is elmaradt, és egész nap lett volna időm a szakdolgozatomra. Ennek ellenére csak ültem egész nap a könyv fölött és böngészgettem, blogokat olvasgattam... persze mindent előttem a feldolgozandó nyitott könyvvel. Egy szót sem tudtam kijegyzetelni belőle kb egész nap, majd csak este 8-9 között jött el az ihlet, és dőltek belőlem a szavak. A bevezetőmet kijavítgattam, ahogy konzulensem mondta, de igazából utána ha tizenötször olvastam el, akkor tizenötször találtam benne valami kivetnivalót. Felidegesítettem saját magam, és bezártam az egészet és elküldtem Tanárnőnek. De utána igazából hajnal kettő körül sikerült már feladom, de nagyjából kész az első fejezetem, csak javításra kell elküldenem konzulensemnek, és ettől boldog vagyok. 

Ma a napom ugyan úgy indult, mint hétfőn... napsütés, kupihangulat, boldogság, kávé, melegszendvics és boldogság. Újabban boldogsággal tölt el, ha órára megyek. Helyesnek érzem, és ez tetszik. Nincs lelkifurdalás, nincs bűntudat. Olyan tanárral volt órám, akit nem nagyon kedvelek, mert minden órát az épp aktuálpolitikai hírekkel kezd. Szégyen, de politológus létemre nem vagyok napi szinten a legmélyebb berkekig ismert. Nem mindig tudok hozzászólni a dolgokhoz, és ez nem jó érzés. Ma viszont óra elején feljött a téma, hogy az európai állatkertekben kevés a koala, összesen 7 állatkertben van, és ebből a budapesti az egyik, ahová most érkezett kettő. Állatokról beszéltünk, hogy kinek milyen van, ki miért szereti, miért tartja őket. Jobb kedvem lett, hogy én voltam az egyik, aki leginkább hozzászólt a témához. Utána könyvtárban voltam, egy kis szakirodalmat keresni, illetve kölcsönözni.

Most pedig írok nektek, utána feldolgozom azt a kutatást, amit mára terveztem, aztán este megyek zumbázni, hogy a tesim is meglegyen. Elég gáz lenne a tesi miatt csúszni... ugyanis nálunk abból is kötelező két félév. Mondjuk pozitív, hogy nem általános, vagy középiskolai tesiórára kell gondolni, hanem sportágat kell választani. 

Remélem ti is jól vagytok. Boldoggá tesz, hogy ennyien jösztök újra, hogy megint írok. Meg is lep, előző posztomban is hangot adtam neki. Nagyon örülök nektek, és sajnálom, hogy eddig hanyagoltalak titeket. De nagyon jó érzés, hogy továbbra is itt vagytok velem. Gondolkodom azon, hogy a chat-et visszateszem majd. :)

Puszi <3

Még nincs hozzászólás.
 
MEGTENNÉM

“Félek a tükörtől. Mindennap belenézek és végigmérem magam. Jó alaposan, ahogyan a fiúk szokták. De én a hibáimat látom. Magamat. A hibát. Hogy csúnya a bőröm, nem jól áll a hajam, a szemem karikás, az orrom túl nagy, a fogaim rendetlenek, a hasam túl nagy, a csípőm széles, a fenekem lapos, de nagy, a combjaim, mint két sonka. Utálom. Mindent.”

Brigitte  |  23  | szerelmesM. | Germany | Ibiza | Football | FC Bayern | beach | sunshine  | dance | 

[Home] [From me] [About me] [Log]

 

 


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon