EZERSZER ÚJRA

~199

Sziasztok :)

Sok minden történt már amióta bejegyzés volt. Tudom, hogy ígértem, hogy rendszeresen lesz majd bejegyzés. De nem akartalak untatni titeket a mindennapjaimmal. Ezen általában nem szoktam aggódni, most mégis elég egyhangúak voltak a napjaim. Dolgozom már azóta, hogy letudtam az államvizsgámat. Megvolt a diplomaosztó, nem csaptunk nagy felhajtást, mert nem akartam. Amellett, hogy az utolsó félévem elég stresszes volt és elkezdtem dolgozni, sokkal inkább pihenni akartam azon a két szabadnapon, amit a dipiosztó miatt kivettem, nem bájvigyorogni a rokonság előtt.

A munka megy. Erről nem tudok sok mindent elmondani. Egyre jobban megy, már vezetőnőnek is beraktak egy-egy géphez, ami számomra nagyon új volt, mivel nekem kell irányítani mindent, és a műszerészen kívül csak én értek a géphez. Szerencsére csak először volt káosz, de utána egsz belejöttem, sőt élveztem a vele járó pörgést. Na meg lehet sasolni a hollandkákat. Szerdán még le is spanoltam velük a gépnél. Egészen jófejek, bár amikor hiába oldottam meg a problémát csak nem ment a gép és elkezdtem káromkodni kiröhögtek, közöltem velük németül, hogy jah "szerintem is vicces", amit megint kiröhögtek amiatt, hogy töröm a németet, és meg mondtam, hogy a tiétek se kutya. De utána odajött segíteni a helyesebbik, aztán még cigizni is kijöttek, mikor mentem ki rágyújtani és a dohányzóba is beszélgettünk még.

Van egy srác. Egy műszakban dolgozunk. Nem tudok kiigazodni rajta. Múlt héten, meg előtte is tök jól elvoltunk a dohányzóba, közeledett, hozta a kávét, de mondjuk a héten hozzám sem szól. Benne van az is, hogy esetleg nem egyszerre jön ki a váltásunk a gépnél, de ha mégis, akkor se beszélünk. Nem tudom mi legyen, bár bent nem nagyon tolerálják a kapcsolatokat úgyhogy nem is erőltetem, hagyom folyni a saját medrükben a dolgokat.

Volt egy műszakbuli is, ami gazból egyben egy munkatársunk búcsúbulija is volt. Sajnálom, hogy Dani elment tőlünk, mert tényleg jóban voltunk, és azóta is hiányzik bentről. Úgy indultam neki ennek a bulinak, hogy ha már meghívtak - ami egy elég vicces szitu volt - akkor elmegyek. Dani írta össze, hogy kik jönnek, meg kik vannak meghívva és megkérdezte a gépnél Tibitől, hogy "A Varga-jányt meghívjuk? Az apja úgyse tud most utánunk szaladni!". Hozzáteszem, hogy mindez azért volt, mert apának volt egy infarktusa, dolgozni se járt akkor még. Tibinél voltunk fent, ivós-beszélgetős buli volt, amin meglepődtem, de rendesen, hogy Főni (a műszakvezetőnk) is ott volt. Sokakkal megváltoztatta ez a buli a kapcsolatomat bentről. Nagyon jól éreztem magam, és sajnálnám, ha nem mentem volna el. Sokkal másabban, sokkal közvetlenebbül állnak hozzám azóta jó páran.

Nem sok minden, de igazából ezek történtek velem az utóbbi időben. Remélem nem okoztam csalódást, vagy legalbbis nem túl nagyot :) Puszi <3

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
MEGTENNÉM

“Félek a tükörtől. Mindennap belenézek és végigmérem magam. Jó alaposan, ahogyan a fiúk szokták. De én a hibáimat látom. Magamat. A hibát. Hogy csúnya a bőröm, nem jól áll a hajam, a szemem karikás, az orrom túl nagy, a fogaim rendetlenek, a hasam túl nagy, a csípőm széles, a fenekem lapos, de nagy, a combjaim, mint két sonka. Utálom. Mindent.”

Brigitte  |  23  | szerelmesM. | Germany | Ibiza | Football | FC Bayern | beach | sunshine  | dance | 

[Home] [From me] [About me] [Log]

 

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.