EZERSZER ÚJRA

~200

Sziasztok :) Kétszázadik bejegyzésként egy kis haul-posztot hoztam nektek. Tegnap ideért a Diamond-Nails megrendelésem. Régóta körmözgetek már, bár senki másnak. Leginkább csak a saját körmöm csinálom meg. Néha anyáét, unokatesómét, de mivel nincs hozzá iskolám, nem szeretek másnak csinálni. Előkészítem és kezelem rendesen a saját körmeimet is, másoknak sem tenném máshogy, de nem szeretném vállalni a kockázatot, hogy bárkinek is baja legyen a körmeivel. 

Íme, amiket most rendeltem:

Rendeltem építőzselét, eper illatút. Nagyon szeretem használni, jó és könnyű vele dolgozni. Valamint három színes zselét. Az első a fekete, ami elvileg 3D hatású, de erről többet majd használat után fogok tudni mondani vagy mutatni. A második a kék, aminél sajnálom, hogy a kép nem adja vissza, de nagyon szép élénk színe van, alig várom, hogy használhassam. A zöld szintén ilyen. Nagyon élénk színe van, ilyeneket még nem is nagyon próbáltam, de alig várom, hogy használhassam őket. 

A következő három dolog gél lakk. Igazából ezeket használom leginkább. Nagyon szeretem őket. Sokkal jobbak, mint a körömlakkok, mert a körömlakkot akárhogyan is fogom fedni, két napnál nem tart tovább, pláne ha dolgozom. A gél lakk pedig van, hogy 2 hétig is kitart. Az első amit használtam is már az a narancssárga, mert direkt a Halloween-buli miatt rendeltem. Posztolok majd képet. A másik kettő rózsaszín, a sötétebbik csillámos. Újabban szeretem ezeket a csajos színeket. Az utolsó képen két akril festéket láttok. Ezekkel nagyon szeretek díszíteni, mert szinte azonnal megszáradnak, és nem keni el őket a következő réteg lakk. 

Ez a kettő igazából nem új, mert ezekre mindig szükség van. Az első az előkészítő folyadék, ami fertőtleníti és zsírtalanítja a körmöket a biztosabb tapadás és a gombásodás elkerülésének érdekében. A második fixálja a körmöket a folyamat végén, valamint eltávolítja a ragacsos részt, és ecsetmosónak sem utolsó. 

Árakat megtaláltok a DiamondNailsen, minden onnan rendelek, megbízhatóak és nagyon gyorsak is. Összeszedem majd az eddigi munkáimat, és felteszem őket egy külön mappába, hogy lássátok hogyan is dolgozom. 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
MEGTENNÉM

“Félek a tükörtől. Mindennap belenézek és végigmérem magam. Jó alaposan, ahogyan a fiúk szokták. De én a hibáimat látom. Magamat. A hibát. Hogy csúnya a bőröm, nem jól áll a hajam, a szemem karikás, az orrom túl nagy, a fogaim rendetlenek, a hasam túl nagy, a csípőm széles, a fenekem lapos, de nagy, a combjaim, mint két sonka. Utálom. Mindent.”

Brigitte  |  23  | szerelmesM. | Germany | Ibiza | Football | FC Bayern | beach | sunshine  | dance | 

[Home] [From me] [About me] [Log]

 

 


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon