EZERSZER ÚJRA

~202

Haliho :) 

Nagyon régen írtam már ide, ami nem csoda. Dolgozom három műszakban, ami elég sokat kivesz belőlem. Amikor csak tehetem pihenek, bár ez sem jön mindig össze. Itthon is segítenem kell, és a barátaimmal is sok időt töltök. 

Szabadságon nem sokat voltam az éven. Most az első alkalom tulajdonképpen, de ez is a nyári kéthetes leállás. Végre volt időm rendet rakni a szekrényemben, és vacilálás nélkül kidobni mindent, amit már nem hordok, mert nem tetszik már, vagy nagy vagy kicsi, vagy olyan furán áll. Kedden Miskolcon voltam unokatesómmal, tegnap pedig szó szerint semmit nem csináltam, csak este átmentünk a szomszédba, aminek borozgatás lett a vége. 

A hétvége úgy repült el, mintha nem is lett volna, pedig tele volt eseménnyel. Délelőttös voltam és amikor hazajöttem visszamentünk anyával vásárolni. Mikor hazaértünk elkezdte befesteni a hajam. Épp vártam, hogy lemossam a festéket, amikor írt barátnőm, hogy menjek fel hozzájuk, mert a faluban lesz valami élőzenés buli. Hát egye feene gondoltam. Lemostam a festéket, összekptam magam és apa felvitt. Hát mit is mondjak... Csúnya volt. Rettenetes fejfájással keltem, nem túl sok mindenre emlékeztem, bár mint utólag kiderült, talán jobb is volt így. Ennek ellenére nagyon jól éreztem magam. Nevettem, sírtam, táncoltam és énekeltem. 

Másnap mentem unokatesóméékkal borfesztiválra. Tekintve, hogy meleg volt, én elmentem nyáriasan, rövisnadrág, saru, trikó. Viszont elkezdett borulni, és fújni a szél... kénytelen voltam elkezdeni borozgatni, hogy ne fagyjon ki belőlem a lélek, pedig akor aznap még egy falatot sem ettem és olyan volt a gyomrom, mint a moslékosvödör. Edda koncerten nagyon jól éreztem magam. Vettem egy pólót, amit felvettem a felsőmre, nem mondom, hogy csinosan mutattam, de nem fáztam. 

Vasárnap két szomszéddal arrébb sütöttünk szalonnát, ami elég szolid volt, de nem is bántam, mert kezdtem már lemerülni. 

Kövessetek Instagramon, ott könnyebben elérhettek és relatív gyakran posztolok.

INSTAGRAM 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
MEGTENNÉM

“Félek a tükörtől. Mindennap belenézek és végigmérem magam. Jó alaposan, ahogyan a fiúk szokták. De én a hibáimat látom. Magamat. A hibát. Hogy csúnya a bőröm, nem jól áll a hajam, a szemem karikás, az orrom túl nagy, a fogaim rendetlenek, a hasam túl nagy, a csípőm széles, a fenekem lapos, de nagy, a combjaim, mint két sonka. Utálom. Mindent.”

Brigitte  |  23  | szerelmesM. | Germany | Ibiza | Football | FC Bayern | beach | sunshine  | dance | 

[Home] [From me] [About me] [Log]

 

 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!