Ma egy kicsit elgondolkodtam a jövőmön. Nem úgy általánosan, hanem komolyabban.

Aztán rájöttem, hogy vannak álmaim. Pontosabban inkább terveim. Szeretnék eljutni ide is - oda is, mindeközben pedig úgy érzem, hogy sosem tudnám elhagyni véglegesen ezt a pici országot, ahol élek. De ennek ellenére vágyok el innen nap mint nap egyre jobban. Nem tudom, hogy hová pontosan... mindig változnak ezek a dolgok. Egy időben minden álmom az volt, hogy Angliában éljek, aztán rájöttem, hogy nem. Majd jött Németország, amit mai napig nem adtam fel, és most itt van a következő célomnak Spanyolország. 

Fogalmam sincs hogy mit akarok ott kezdeni magammal és az életemmel, de tudom, hogy oda akarok jutni. Tudom, hogy ott el tudom képzelni a jövőm, méghozzá olyatt, amilyenről én álmodok. Erről sincs konkrét  képem, hiszen nagyon sok dolgot szeretnék.

De valahogy ezt nem bánom. Minden nap lebeg előttem valamilyen cél, valamilyen álom, amit meg akarok valósítani. És úgy gondolom, hogy ez az ami igazán kell a túléléshez. Az álmaink és a kitűzött céljaink, amikért kűzdhetünk. 

És kicsit filozofikusan megfejtettem "az élet célja" feladványt. Ez pedig a kűzdés és az akarás. Hiszen kell, hogy legyen egy álmunk, hogy legyenek rövis- és hosszútávú céljaink, amikért nap, mint nap felkelhetünk, kűzdhetünk, és este úgy feküdhetünk le aludni, hogy "igen, ma is tettem valamit annak érdekében, hogy ez az álom valóra váljon". Hosszútávú célom az, hogy legyen egy diplomám. Ezért teszek nap, mint nap, mikor bemegyek előadásokra, mikor elmegyek vizsgázni, mikor tanulok a vizsgákra és zh-ra. 

Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy ez az élet értelme, amit mindenki keres. MErt mindenkinek kell, hogy legyenek álmai, amiket nem vehetnek el tőlünk.