EZERSZER ÚJRA

~179

Címkék: work 2014 Brasil

Hali :)

Összejött a munka, pénteken hívtak, hogy a héten hétfőtől délutános műszakban dolgozok. Tök jól elvagyok a munkával. A Dohánygyárban sok az ismerős eleve is, mert ott dolgozik apa, bár nem egy helyen és egy műszakban vagyunk, meg rokonok, ismerősök dolgoznak már ott nagyon régen. A csoportomban is van ismerős, szóval egészen jól érzem ott magam. Nem egy ördöngös feladat, amit csinálnom kell. Kézi csomagoló osztályon vagyok egyenlőre. Ergo a dohányt kell beletömnöm a zacsiba vagy dobozba. Nyilván ki kell mérni, de ülök egész nap, és pakolom a zsákból a zacsiba a dohányt, lemérem, hogy pont annyi legyen amennyi kell, lezárom a zacsit és beteszem a dobozba. Egy dobozba 20 zacskó dohány megy bele, és én tegnap 10 dobozt csináltam, ami 200 zacsit jelent 8 óra alatt, ami egész jó teljesítmény. Vagyis kevesebb, mint 8 óra, mert az oktatások miatt kb fél 4-kor kezdtünk munkába. Kicsit egyhangú munka, de úgy vagyok vele, hogy 4300 Ft +300 Ft műszakpótlékért eltömködöm a zacskókat. Viszont 4 óra után van három szünetünk, amire akkor megyünk el, amikor mi akarunk. Van 2x10 perc és 1x20 percünk. De bármikor mehetünk WC-re, elmehetünk inni. A cigit a szünetekbe kell elintézni. Cigit is biztosítanak, a kijelölt dohányzókban ott van vagy 600 szál kirakva, amiből ha egymás után zsinórba szívsz hármat, akkor se szól rád a kutya se. Mondjuk mondták, hogy a zacskótömés csak mézesmadzag, 2-3 nap után áttehetnek minket gépre. Én azt is vállalom. Annyira nem lehet ördöngös munka pláne, hogy apától néha hallom, hogy néhányan nem épp eszes emberek. 

Amúgy meg VB VAN!!! Van VB-s kalapom, rövidgatyám, Németországos papucsom, karkötőm és beszerzek még mezt és pólót is majd, csak kapjak fizut. Szerencsétlenségemre csak azt a meccset nem láttam, amire nagyon kíváncsi voltam, a Német-Portugál meccset kihagytam a meló miatt. De hallottam, hogy a kis bajor Müller nagyon ügyes volt, meg nyilván nem csak ő, hanem mindenki és megríkatták Ronaldot. Büszke vagyok rájuk. A következő meccset már remélem a TV előtt ülve izgulhatom végig. 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
MEGTENNÉM

“Félek a tükörtől. Mindennap belenézek és végigmérem magam. Jó alaposan, ahogyan a fiúk szokták. De én a hibáimat látom. Magamat. A hibát. Hogy csúnya a bőröm, nem jól áll a hajam, a szemem karikás, az orrom túl nagy, a fogaim rendetlenek, a hasam túl nagy, a csípőm széles, a fenekem lapos, de nagy, a combjaim, mint két sonka. Utálom. Mindent.”

Brigitte  |  23  | szerelmesM. | Germany | Ibiza | Football | FC Bayern | beach | sunshine  | dance | 

[Home] [From me] [About me] [Log]

 

 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!