EZERSZER ÚJRA

~202

Haliho :) 

Nagyon régen írtam már ide, ami nem csoda. Dolgozom három műszakban, ami elég sokat kivesz belőlem. Amikor csak tehetem pihenek, bár ez sem jön mindig össze. Itthon is segítenem kell, és a barátaimmal is sok időt töltök. 

Szabadságon nem sokat voltam az éven. Most az első alkalom tulajdonképpen, de ez is a nyári kéthetes leállás. Végre volt időm rendet rakni a szekrényemben, és vacilálás nélkül kidobni mindent, amit már nem hordok, mert nem tetszik már, vagy nagy vagy kicsi, vagy olyan furán áll. Kedden Miskolcon voltam unokatesómmal, tegnap pedig szó szerint semmit nem csináltam, csak este átmentünk a szomszédba, aminek borozgatás lett a vége. 

A hétvége úgy repült el, mintha nem is lett volna, pedig tele volt eseménnyel. Délelőttös voltam és amikor hazajöttem visszamentünk anyával vásárolni. Mikor hazaértünk elkezdte befesteni a hajam. Épp vártam, hogy lemossam a festéket, amikor írt barátnőm, hogy menjek fel hozzájuk, mert a faluban lesz valami élőzenés buli. Hát egye feene gondoltam. Lemostam a festéket, összekptam magam és apa felvitt. Hát mit is mondjak... Csúnya volt. Rettenetes fejfájással keltem, nem túl sok mindenre emlékeztem, bár mint utólag kiderült, talán jobb is volt így. Ennek ellenére nagyon jól éreztem magam. Nevettem, sírtam, táncoltam és énekeltem. 

Másnap mentem unokatesóméékkal borfesztiválra. Tekintve, hogy meleg volt, én elmentem nyáriasan, rövisnadrág, saru, trikó. Viszont elkezdett borulni, és fújni a szél... kénytelen voltam elkezdeni borozgatni, hogy ne fagyjon ki belőlem a lélek, pedig akor aznap még egy falatot sem ettem és olyan volt a gyomrom, mint a moslékosvödör. Edda koncerten nagyon jól éreztem magam. Vettem egy pólót, amit felvettem a felsőmre, nem mondom, hogy csinosan mutattam, de nem fáztam. 

Vasárnap két szomszéddal arrébb sütöttünk szalonnát, ami elég szolid volt, de nem is bántam, mert kezdtem már lemerülni. 

Kövessetek Instagramon, ott könnyebben elérhettek és relatív gyakran posztolok.

INSTAGRAM 

~201

Sziasztok :)

Még kutatok néhány munkám után, sajnos nem nagyon volt rá időm a múlt héten. Remélhetőleg most több lesz. Szabadságon vagyok a héten. Az a szomorú ebben, hogy nagyon unatkozom itthon. Sehol senki, egyedül vagyok, unom a facebookot, unok mindent. Tegnap kínomban már elkezdtem takarítani, ma pedig folytattam. Komolyan inkább mennék dolgozni.

A múlt hét eseményei igencsak tragikusak voltak. Az orosz repülő, majd Párizs. Egyre inkább úgy érzem, hogy az Unió hatalmas nagylelkűségét a menekültekkel szemben mi fogjuk megszívni. Mi leszünk azok, akiknek rettegésben kell majd élniük, hogy éppen mikor paterolnak ki minket az otthonaikból, csak mert ők megunták a menekülttáborokat - ahol hozzátenném szerintem különb körülmények között élnek, mint néhányan a saját otthonukban. Mi leszünk azok, akik egy idő után nem fognak aludni éjszaka, mert attól fogunk rettegni, hogy a mi városunkat vajon mikor robbantják fel. 

A probléma mindazonáltal szerintem leginkább ott kezdődik, hogy egy olyan nép akar menekültjogokat Európában, amelyik teljes mértékben képtelen az együttműködésre, az elfogadásra, a toleranciára és a beilleszkedésre. És még fel vannak háborodva, hogy ők nem ilyen ellátást szeretnének. Nem háborogni kellene, meg nem menekülni. A legtöbbjük életerős fiatal egészséges ember. nem más országokban kellene menekültként élni, és sajnáltatni magukat, hogy "jajj, mi szegények, háború van az országunkban", hanem odaállni és a terrorizmus és a menekülés helyett harcolni a hazájáért.  Jah, hogy az már nem tetszik? Akkor befogod a szádat édesem és örülsz hogy ingyen utazhatsz a vonatokon és buszokon, és még enni-inni is kapsz - amit elhajigálsz, mert neked az nem elég jó. Példaként csak úgy, hogy a csövest mondjuk hagyják megfagyni az utcákon télen, nem hogy etetik-itatják. Én simán közöltem volna, hogy mehet vissza, ahonnan jött. Nem túl empatikus, és túlzottan önző, de amikor Pestet és az országot bombázták szét anno, akkor mi magyarok sem menekültünk, hanem megvédtük az országunkat. És most ugyan ezt tennénk... védenénk azt, ami a miénk. 

Hozzátenném, hogy nyilván való, és igaz, hogy nem minden menekült terrorista, de velük együtt jöttek. És igenis terrorista akció volt, az, hogy az orosz repülőt kilőtték, és több, mint 200 ember vesztette életét. Terrorista akció volt a több, mint 100 halott Párizsban. Nem hiszem, hogy hagynunk kellene mindezt és tűrni tovább az embertelen, állatias viselkedésüket, csak mert ők mindent megtehetnek, mert ők menekültek. Valahogy nem érzem őket menekültnek, ha azt veszem számításba, hogy több pénzt költenek rájuk fejenként egy héten, mint ami az én havi keresetem, amiért én három műszakban melózom keményen, és tűrök a csoportvezetőnek, a műszakvezetőnek, az osztályvezetőnek, az igazgatónak, és annak az egy-két idióta kollégámnak, akik nagyfőnöknek képzelik magukat. 

HUhhh elég kacifántos és indulatos bejegyzés lett, de jelenleg ez jár a fejemben. Komolyan ezen kattog az agyam majd egész nap. Volt politológia hallgatóként, politológia diplomával szégyellem a legtöbb megoldást, ami eszembe jutott, de nem tudok elmenni a dolgok mellett szó nélkül. 

~200

Sziasztok :) Kétszázadik bejegyzésként egy kis haul-posztot hoztam nektek. Tegnap ideért a Diamond-Nails megrendelésem. Régóta körmözgetek már, bár senki másnak. Leginkább csak a saját körmöm csinálom meg. Néha anyáét, unokatesómét, de mivel nincs hozzá iskolám, nem szeretek másnak csinálni. Előkészítem és kezelem rendesen a saját körmeimet is, másoknak sem tenném máshogy, de nem szeretném vállalni a kockázatot, hogy bárkinek is baja legyen a körmeivel. 

Íme, amiket most rendeltem:

Rendeltem építőzselét, eper illatút. Nagyon szeretem használni, jó és könnyű vele dolgozni. Valamint három színes zselét. Az első a fekete, ami elvileg 3D hatású, de erről többet majd használat után fogok tudni mondani vagy mutatni. A második a kék, aminél sajnálom, hogy a kép nem adja vissza, de nagyon szép élénk színe van, alig várom, hogy használhassam. A zöld szintén ilyen. Nagyon élénk színe van, ilyeneket még nem is nagyon próbáltam, de alig várom, hogy használhassam őket. 

A következő három dolog gél lakk. Igazából ezeket használom leginkább. Nagyon szeretem őket. Sokkal jobbak, mint a körömlakkok, mert a körömlakkot akárhogyan is fogom fedni, két napnál nem tart tovább, pláne ha dolgozom. A gél lakk pedig van, hogy 2 hétig is kitart. Az első amit használtam is már az a narancssárga, mert direkt a Halloween-buli miatt rendeltem. Posztolok majd képet. A másik kettő rózsaszín, a sötétebbik csillámos. Újabban szeretem ezeket a csajos színeket. Az utolsó képen két akril festéket láttok. Ezekkel nagyon szeretek díszíteni, mert szinte azonnal megszáradnak, és nem keni el őket a következő réteg lakk. 

Ez a kettő igazából nem új, mert ezekre mindig szükség van. Az első az előkészítő folyadék, ami fertőtleníti és zsírtalanítja a körmöket a biztosabb tapadás és a gombásodás elkerülésének érdekében. A második fixálja a körmöket a folyamat végén, valamint eltávolítja a ragacsos részt, és ecsetmosónak sem utolsó. 

Árakat megtaláltok a DiamondNailsen, minden onnan rendelek, megbízhatóak és nagyon gyorsak is. Összeszedem majd az eddigi munkáimat, és felteszem őket egy külön mappába, hogy lássátok hogyan is dolgozom. 

~199

Sziasztok :)

Sok minden történt már amióta bejegyzés volt. Tudom, hogy ígértem, hogy rendszeresen lesz majd bejegyzés. De nem akartalak untatni titeket a mindennapjaimmal. Ezen általában nem szoktam aggódni, most mégis elég egyhangúak voltak a napjaim. Dolgozom már azóta, hogy letudtam az államvizsgámat. Megvolt a diplomaosztó, nem csaptunk nagy felhajtást, mert nem akartam. Amellett, hogy az utolsó félévem elég stresszes volt és elkezdtem dolgozni, sokkal inkább pihenni akartam azon a két szabadnapon, amit a dipiosztó miatt kivettem, nem bájvigyorogni a rokonság előtt.

A munka megy. Erről nem tudok sok mindent elmondani. Egyre jobban megy, már vezetőnőnek is beraktak egy-egy géphez, ami számomra nagyon új volt, mivel nekem kell irányítani mindent, és a műszerészen kívül csak én értek a géphez. Szerencsére csak először volt káosz, de utána egsz belejöttem, sőt élveztem a vele járó pörgést. Na meg lehet sasolni a hollandkákat. Szerdán még le is spanoltam velük a gépnél. Egészen jófejek, bár amikor hiába oldottam meg a problémát csak nem ment a gép és elkezdtem káromkodni kiröhögtek, közöltem velük németül, hogy jah "szerintem is vicces", amit megint kiröhögtek amiatt, hogy töröm a németet, és meg mondtam, hogy a tiétek se kutya. De utána odajött segíteni a helyesebbik, aztán még cigizni is kijöttek, mikor mentem ki rágyújtani és a dohányzóba is beszélgettünk még.

Van egy srác. Egy műszakban dolgozunk. Nem tudok kiigazodni rajta. Múlt héten, meg előtte is tök jól elvoltunk a dohányzóba, közeledett, hozta a kávét, de mondjuk a héten hozzám sem szól. Benne van az is, hogy esetleg nem egyszerre jön ki a váltásunk a gépnél, de ha mégis, akkor se beszélünk. Nem tudom mi legyen, bár bent nem nagyon tolerálják a kapcsolatokat úgyhogy nem is erőltetem, hagyom folyni a saját medrükben a dolgokat.

Volt egy műszakbuli is, ami gazból egyben egy munkatársunk búcsúbulija is volt. Sajnálom, hogy Dani elment tőlünk, mert tényleg jóban voltunk, és azóta is hiányzik bentről. Úgy indultam neki ennek a bulinak, hogy ha már meghívtak - ami egy elég vicces szitu volt - akkor elmegyek. Dani írta össze, hogy kik jönnek, meg kik vannak meghívva és megkérdezte a gépnél Tibitől, hogy "A Varga-jányt meghívjuk? Az apja úgyse tud most utánunk szaladni!". Hozzáteszem, hogy mindez azért volt, mert apának volt egy infarktusa, dolgozni se járt akkor még. Tibinél voltunk fent, ivós-beszélgetős buli volt, amin meglepődtem, de rendesen, hogy Főni (a műszakvezetőnk) is ott volt. Sokakkal megváltoztatta ez a buli a kapcsolatomat bentről. Nagyon jól éreztem magam, és sajnálnám, ha nem mentem volna el. Sokkal másabban, sokkal közvetlenebbül állnak hozzám azóta jó páran.

Nem sok minden, de igazából ezek történtek velem az utóbbi időben. Remélem nem okoztam csalódást, vagy legalbbis nem túl nagyot :) Puszi <3

~198

Hali :)

A pénteki vizsgáimat kipipálhatom, meglett mind a két szóbeli, az írásbeli eredményére még várok. Remélem az is meglett. Ma letudtam két vizsgát, amik közül az egyik hatalmas meglepetés... Szóban négy kérdésből kettőre nem tudtam válaszolni, mégis négyest kaptam. A másik írásbeli volt, amire nem is tanultam, de bőven elég rá a józan ész, remélem az is meglesz. 

Holnap van még egy vizsgám, nevelés és társadalom tantárgyból. Elég szar, meg jó sok... igazából öt darab tételünk van. Ami tök jó lenne, ha nem 15 oldal lenne a legrövidebb. *fuck* De megoldom valahogy ezt is. 

A másik probléma, hogy olyan vagyok, mint aki terhes. Egyszer a kaja gondolatától is rám jön a hányinger, egyszer meg összeennék mindent, amit csak tudok. Hétvégén például napi 1-1 szendvicset ettem, ma meg mennék boltba chipsért, jégkrémért és csokiért. 

Amint egy kicsit levegőhöz jutok a vizsgáimtól, írok majd többet ígérem :) puszi

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
MEGTENNÉM

“Félek a tükörtől. Mindennap belenézek és végigmérem magam. Jó alaposan, ahogyan a fiúk szokták. De én a hibáimat látom. Magamat. A hibát. Hogy csúnya a bőröm, nem jól áll a hajam, a szemem karikás, az orrom túl nagy, a fogaim rendetlenek, a hasam túl nagy, a csípőm széles, a fenekem lapos, de nagy, a combjaim, mint két sonka. Utálom. Mindent.”

Brigitte  |  23  | szerelmesM. | Germany | Ibiza | Football | FC Bayern | beach | sunshine  | dance | 

[Home] [From me] [About me] [Log]

 

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre