Sziasztok :)

Nem írtam. Megint. De el voltam foglalva a szakdolgozatommal. De az már készen van, be van kötve és le is adtam. Ez már legalább rendben van. Én már kevésbé. Az utóbbi három hétben napi 1-2 órákat aludtam, öntöttem magamba a napi 6-8 kávét, és szívtam a napi 2 doboz cigit, mindezt úgy, hogy nem nagyon ettem, mert egyszerűen a kaja gondolatától is forgott a gyomrom. Nem nagyon vagyok rendben, de legalább a szakdolgozatom készen van, tudtam aludni éjszaka. Most viszont már amiatt aggódom és idegeskedek, hogy el fogják-e fogadni. 

Mindemellett napi 2 vizsgáim vannak. A beadandókat letudtam, most már vizsgák vannak hátra csak. Ebben a félévben nem csak a szorgalmi, hanem a vizsgaidőszak is rövidül... két hetem van letudni az összes vizsgám. (fuck u bolognai rendszer) Ez sem egy túl sima menet, pláne, hogy a legtöbb olyan tanárnál van, akitől körülbelül - így 22 évesen gáz, de akkor is így van - össze tudná f*sni magam. Utána pedig záróvizsga. Bár a védéstől jobban félek. Záróvizsgán legalább tudom mire számítsak... egy nagyobb jelentőségű szóbeli vizsga. Olyanjaim meg már voltak... védeni még sose védtem szakdolgozatot. 

De vannak ám pozitív dolgok is az életemben. Az, hogy készhez kaptam a szakdolgozatomat olyan boldogság volt számomra, mint amikor gyerekként új biciklit kaptam például. Nagyon jó érzés egy bőrkötéses könyvet - mert tulajdonképpen az - a kezedben tartani, pláne a tudattal, hogy ez teljes mértékben a te munkád. Konzulensem azt mondta, hogy ez az első gyermekem. :D

Valamint újra beszélünk legjobb barátnőmmel. Nem voltunk mi haragban, de már leírtam egyszer, hogy mi történt. Fontos nekem nagyon. Rossz passzban van, nagyon rosszban. De már nem érzem magam ganéj embernek, mert ha segíteni nem is tudok neki, de mellette állok, és meghallgatom. Bár a legjobb akkor lenne, ha tudnék neki segíteni. 

Lesznek akiket megbántasz úgy, hogy észre sem veszed. Lesznek, akik úgy bántanak meg, hogy fogalmuk sem lesz róla. Lesznek, akiket barátnak hittél, de saját maguk előtt is elbuknak. Lesznek akik ellenségnek látszanak, s ők állnak melléd a bajban. Lesznek útonállók, bliccelők, átutazók. Lesznek akiket nevetve, s akiket sírva hagysz ott egy-egy állomáson. Mindig, mindennek célja van. Fáradalmas, izgalmas utazás az élet. S ha találsz egy útitársat, aki végigkísér rajta, elértél mindent, amiről mások csak álmodoznak

Hali :)

Nem tűntem el végleg, csak a hétvégét a pihenése használtam ki. Pénteken megint általános suliban voltam kérdőívezni. Na, itt egyáltalán nem fordult meg a fejemben, hogy tanár is lehetnék... ez volt a "nem-elit" iskola. Sokkal fegyelmezetlenebbek voltak a gyerekek, sokkal értetlenebbek stb... jah és nem elég, hogy néha sírva tudnék fakadni már a korom miatt, hogy 22 évesen, még szinte semmit nem értem el, de ezek a kölykök még le is néniztek. Feldühítettek. 20 éves korom óta sírok a szülinapjaimon, mikor otthon a "hivatalos" ünneplés után lefekszem aludni... na nem a boldogságtól, nem kell megijedni.... kétségbe vagyok esve, hogy rohannak az évek és velük együtt a fiatalságom. Na mindegy, nem töltöttek el boldogsággal ezek a gyerekek. 

A pénteken ezen kívül egyedül voltam otthon még délután is, egészen addig, amíg tesóm barátnője haza nem jött munkából (ilyenkor nálunk van hét közbe, meg néha hétvégén is). És, amikor nincs otthon senki, akkor hallgatok Tokio Hotelt... anyáéknak nem az ízlésvilága, tesóm meg csak "menő" zenét hallgat. mikor Betti hazajött, akkor még ment a TH, és nagyon örültünk egymásnak, mert mint kiderült ő is nagy rajongó volt, és még ma is az, bár már nem annyira elvetemülten, mint anno. Le volt maradva, nem is tudott az új albumukról... szóval bevezettem a TH-nak azon rejtelmeibe, amiben évekig éltem... zenék, videók, TH TV, koncertfelvételek stb. Egész hétvégén ez ment, és tesóm a fejét fogva, de tűrte, hogy ez megy. A telefonomon eddig is mindig helyet kapott a Tokio Hotel... de most, amikor jöttem vissza és őket hallgattam nem volt egyszerű megállni, hogy ne énekeljem a dalokat hangosan a vonaton. 

Az új albumról... tetszik, bár más. Sokkal másabb, mint anno a Schrei vagy a Zimmer idejn... de a Humanoid is más volt... és ez most a Humanoidtól is más. De tetszik... nagyon. nem nagyon tudok kedvencet megnevezni... talán a Love who loves you back, ami a legjobban megfogott. Mióta van a Tokio Hotel, azóta Tom volt nálam a Nr. 1. de Bill nagyon jól néz ki... Csak pislogtam, mikor megláttam a klippben. Nagyon szexi. Ezekre a változásokra azt tudnám mondani leginkább, hogy velük együtt felnőtt a zenéjük is, és szerintem pont ezért szeretem mai napig a zenéjüket, bármennyire is nem olyan már, mint anno volt. 

Most szakdolgozatot írok, de nem nagyon bírok a seggemen ülni. Idegesít a benn ülés, még így este is... pedig már annyira jó dő sincs odakint. Remélem azért a hétvégéi kihagyás után még mindig kíváncsiak vagytok rám. :) 

Puszi 

Halihó :)

Próbálok napi szinte helyzetjelentést adni, remélem sikerülni fog a továbbiakban is. Tegnap dühös voltam magamra, ugyanis az egyetlen órám, amire be kell járnom keddenként az is elmaradt, és egész nap lett volna időm a szakdolgozatomra. Ennek ellenére csak ültem egész nap a könyv fölött és böngészgettem, blogokat olvasgattam... persze mindent előttem a feldolgozandó nyitott könyvvel. Egy szót sem tudtam kijegyzetelni belőle kb egész nap, majd csak este 8-9 között jött el az ihlet, és dőltek belőlem a szavak. A bevezetőmet kijavítgattam, ahogy konzulensem mondta, de igazából utána ha tizenötször olvastam el, akkor tizenötször találtam benne valami kivetnivalót. Felidegesítettem saját magam, és bezártam az egészet és elküldtem Tanárnőnek. De utána igazából hajnal kettő körül sikerült már feladom, de nagyjából kész az első fejezetem, csak javításra kell elküldenem konzulensemnek, és ettől boldog vagyok. 

Ma a napom ugyan úgy indult, mint hétfőn... napsütés, kupihangulat, boldogság, kávé, melegszendvics és boldogság. Újabban boldogsággal tölt el, ha órára megyek. Helyesnek érzem, és ez tetszik. Nincs lelkifurdalás, nincs bűntudat. Olyan tanárral volt órám, akit nem nagyon kedvelek, mert minden órát az épp aktuálpolitikai hírekkel kezd. Szégyen, de politológus létemre nem vagyok napi szinten a legmélyebb berkekig ismert. Nem mindig tudok hozzászólni a dolgokhoz, és ez nem jó érzés. Ma viszont óra elején feljött a téma, hogy az európai állatkertekben kevés a koala, összesen 7 állatkertben van, és ebből a budapesti az egyik, ahová most érkezett kettő. Állatokról beszéltünk, hogy kinek milyen van, ki miért szereti, miért tartja őket. Jobb kedvem lett, hogy én voltam az egyik, aki leginkább hozzászólt a témához. Utána könyvtárban voltam, egy kis szakirodalmat keresni, illetve kölcsönözni.

Most pedig írok nektek, utána feldolgozom azt a kutatást, amit mára terveztem, aztán este megyek zumbázni, hogy a tesim is meglegyen. Elég gáz lenne a tesi miatt csúszni... ugyanis nálunk abból is kötelező két félév. Mondjuk pozitív, hogy nem általános, vagy középiskolai tesiórára kell gondolni, hanem sportágat kell választani. 

Remélem ti is jól vagytok. Boldoggá tesz, hogy ennyien jösztök újra, hogy megint írok. Meg is lep, előző posztomban is hangot adtam neki. Nagyon örülök nektek, és sajnálom, hogy eddig hanyagoltalak titeket. De nagyon jó érzés, hogy továbbra is itt vagytok velem. Gondolkodom azon, hogy a chat-et visszateszem majd. :)

Puszi <3

halihó :)

Megleptetek! Nem nagyon szoktam nézegetni a statisztikát, de ma valahogy éreztem, amikor beléptem, hogy meg kellene néznem. Sikerült nagyon meglepődnöm. Igazából csak az elmúlt két hetet mutatja, de az is nagyon pozitív, tekintve, hogy nem nagyon posztoltam mostanában, mégis - relatív - szép számmal jártok fel az oldalra. Ez nagyon jól esik és melengeti a szívemet, mert ez azt jelenti - még ha nem is így van, nekem így jön le, és ebben a hitben ringatom magam - hogy érdekel titeket, mi van az oldallal, mi van velem. Ígérem, hogy jövök majd többször, bár elég feszített lesz ez a pár hét és hónap a záróvizsgámig. 

Ma ért egy pár pozitív élmény. Kezdve azzal, hogy reggel magamtól keltem, nem a telefonom ébresztésére... mert besütött a nap a szobába a sötétítőn keresztül. Erre imádok felkelni. A vörös sötétítőnek hála kicsit kupleráj-hangulat van itt ilyenkor, én mégis élvezem, mert napsütésre kelhetek. Boldogan húztam ki a sötétítő, és indutam utána kávét főzni, majd két sajtos melegszendvics és a dupla-soktejes kávém kíséretében gatyába ráztam az előadásom a mai első órámra. A hajamat sem aludtam el, az arcom sem volt nyúzott, nem kellett "sok" smink, ez is feldobott, mert szeretek természetes lenni.

Órára menet kinyomtattam a kis előadásom, utána összefutottam rég nem látott ismerősökkel, majd amikor rám került a sor órán, akkor a számomra nem túl megszokott magabiztossággal indultam ki a projektorhoz. Közben már nem teljesen voltam elégedett magammal, de a végén a többiek pozitív reagálása és kritikája nagyon jól esett, és olyan dolgokat mondtak, amik nekem eszembe sem jutottak a témámmal kapcsolatosan. De ami a legpozitívabb, és a leginkább feldobott, hogy a tanár, akinél ezt az órát felvettem sosem kedvelt igazán (abból adódóan, hogy egy olyan szakot vettem fel minorként, amelyet ő nem kedvel - konkrétan buktam meg nála emiatt vizsgán). ÉS! Ez a tanár mindig talált kivetnivalót az előadásaimban... nincs elég kép, nincs videó, nincs zene, nem jó a háttér... stb. Most viszont nem tudott negatív dolgot elmondani a produkciómról. Mind a ppt-ről, mind az előadásmódomról, mind a tartalomról, csak pozitívat mondott, és 5-t kaptam nála. Ez nagyon meglepett és feldobott. 

Aztán igazából a szakdolgozatomhoz írtam még egy pár dolgot abba a fejezetbe ami már készen van, de a konzulensem még adott pár tippet hozzá. Annak is örülök, hogy nagyon nehéznek tűnk megírni egy ilyet, de még nem olyan nehéz... még a szakirodalom-feldolgozásnál tartok, az könnyebben megy... a kérdőív-elemzés más téma. De feldob, hogy azt hittem sosem írom meg, és hogy éjszakákon át szenvedek majd vele, és most rájöttem, hogy talán még sincs minden elveszve. 

Az egyetlen negatív dolog, ami beárnyékolt, hogy konkrétan nincs net az apartmanunkban több, mint 3 HETE!!! Így ismerősöm wifijével netezek, ami nem mindig jó, tekintve, hogy egy emelettel lejjebb lakik. De meg tudom oldani... viszont hiába jelentettük a problémát, nem nagyon akar jönni senki, hogy tegyen valamit a probléma ellen... a gond csak az, hogy 4-ből 3-an szakdolgozunk....